TTFW

-Jónapot kívánok! Miben segíthetek?
-Igen. Vagyis...igen. Szeretném kipróbálni ezt az ágyat. Szabad?
-Csak nyugodtan, üljön le rá, feküdjön végig, ahogy tetszik!
-Igen. Vagyis...nem. Én ki szeretném próbálni...érti...
-Persze. Nyugodtan, csak kérem vegye le a cipőjét előbb.
-Tudom, tudom, nem először csinálom. Habár cipőben sem lehet rossz.
-Ha megveszi akár sáros, térdig érő bakancsban is!
-Áá. Az nem az én stílusom. Ahoz túl öreg vagyok már...érti...
-...azt hiszem.
-Na mindegy, jöjjön csak. Essünk túl rajta, vacsorára otthon szeretnék lenni.
-Tehát megveszi? A kassza erre van, kérem kövessen. Ha készpénzzel fizet akkor ingyen ki is visszük a házához!
-Attól tartok nem ért. Üljön ide mellém. Megmutatom.
-Ha ragaszkodik hozzá...
-Semmit nem erőltetek, de úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a vevő elégedett legyen és minél több áru kerüljön eladásra.
-Ebben tökéletesen igaza van! 
-Akkor mire vár? Jöjjön ide, ki akarom próbálni az ágyat.
-Nade....!?
-Nem az előbb beszéltünk erről? Jöjjön csak, nem tart sokáig.
-Csak nem gondolja?!
-Dehogynem. Segítene levenni a cipőm? És akkor már Ön is elkezdhetne levetkőzni.
-Azonnal rendőrt hívok!
-Csak nyugodtan, kedves emberek. Múlkor megengedték, hogy kipróbáljam a gumibotjukat.
-Maga azt hiszi mindent lehet?
-Persze, hiszen magának ez a munkája, csinálja rendesen, ha már elvállalta. Így hasznos tagja lehet a társadalomnak!  
-Azt hiszem inkább orvost hívok!
-Csak nyugodtan, szeretnivalók nagyon! Egyszer bevitettem magam a kórházba. Igazából semmi bajom nem volt, csak nem volt kedvem ebédet csinálni. Habár a kórházi koszt nem a legjobb én a különleges diétámra hivatkozva csupa finomságokat kaptam. Érti már?
-Semmit sem értek. De megcsinálom.
 

A mobilvécéket szállító teherautó 110km/h-val száguldott a város utcáin. Hiba volt. Az út élesen jobbra kanyarodott, a söfőr egész élettapasztalata és hű keresztény hite is kevés volt, hogy megállítsa az autót.
Hatalmas robajjal felborult, majd fémes csikorgás futkosott végig az utcán, be az ablakokon, ajtókon, elpusztítva a megszokott mindennapokat.
A vezetőfülke egy összezúzott chilis bab konzervre emlékeztetett. Vér volt mindenütt, húsdarabkák lógtak a visszapillantókon, a vezető könyöke még mindig kilógott az ablakon, csak test nem kapcsolódott hozzá. Cigit szorongatott ujjai közt. A dohányzást halált okoz.
Egy hangulatos belvárosi kávéház előtt ért véget a hangzavar, persze a pillanatnyi némaságot újabb ricsaj kergette el.
Fekália. Szarban úszott az egész utca és a kis tér a hintákkal. A homokozóban csokifagyit nyalogató fiú nemrég még sírt, hogy anyukája nem vett rá neki öntetet. Minden vágyad teljesülhet, csak hinni kell.
A pánikot érdeklődés váltotta fel. Egyre nagyobb embertömeg keletkezett a helyszínen, és persze voltak akik aprócska kakaszigeteken rekedtek, mivel nem merték 'bemocskolni' magukat, elhagyni a süllyedő hajót.
Sose láttott még ilyet senki. Csak gyűltek és gyűltek az emberek, akik hátul álltak nem is tudták mit néznek annyira valahol elöl, csupán az orrfacsaró bűzt érezték, de ez nem gátolta meg őket, hogy megtekintsék a 21.század egyik csodáját. Előre!
 

Fölfele a butiksoron mentünk. Butikba be, butikból ki, fotózás, butikba be...
Aztán már csak fotózás. Az utolsó butikra is csak visszanéztem, két kattintás között. Egy gyönyörű spanyol lány ült egy széken, az árura ügyelve. Gondoltam visszafele is erre kéne jönni, jobban megnézni, rámosolyogni. Fentebb egy gyönyörű pillangót fotóztunk, gyönyörű kilátást, bezárt templomot. Lefele jó irányba indultunk, már készültem, hogy merre kell nézni. Léptem egyet, léptem kettőt, és a lány székén egy öreg néni tűrte a nyári hőt. Talán tudta miért néztem oda, és miért fordultam el olyan gyorsan.

Jézus. Gyönyörű, ma is követendő eszmék sorait terjesztette az emberek között. De valami mégsem stimmel.
 Ott rontotta el, hogy "csodákat" tett, amire egy átlagos hívő nem képes, így ő nem tud megfelelő követendő példa lenni számukra.
Jézus bejárta a vidéket, találkozott a nép tömegeivel, de nem tudta megmutatni nekik, hogy hogyan oldják meg gondjaikat.
Inkább megoldotta a problémáikat ő maga, és hogy bizonyítsa eszméinek hitelességét, természetfeletti tettekkel erősítette meg azokat. Viszont ha ő meghal, utána nem lesz ki segítsen az embereken, akihez fordulhatnak ha baj van. Eszméit nem példákkal bizonyította, hanem bűvésztrükkökkel vette le a lábukról az embereket.
 Ezért egy felsőbb, elvont hatalomra bízta őket, aki viszont nem hogy segíteni nem tud ha baj van, de még Jézus eszméit is eltorzítja, vagy teljességgel elfeledteti azokat a követőkkel. Hagyja, hogy elfelejtsék az emberek, hogy önmagukért, és egymásért van  ő, és Isten nem az, aki parancsol, teremt, tiszteletet parancsol és megkeseríti az életed, ha nem tetszik neki amit csinálsz. Isten az lenne, aki tanácsot ad, ha szükséged van rá.
De imádkozással, templomba járással nem oldódik meg egy probléma sem. Isten gondolatai nem repülnek át a hívők fejébe.
 Ahogy Jézus főbb tanításai hirdették, az embereknek egymástól kell segítséget kérni, és egymásnak kell segítséget adni. Ha még feltételezzük is, hogy Jézus és isten egy és ugyanaz, akkor sem tud már csodákat tenni a halála után, vagy békét teremteni a háború helyett. Viszont az egyház, amelynek tagjai kihasználják, hogy Jézus szerint szükséges az istennel való kapcsolattartás, maga sem gyakorolja megfelelő módon a "megváltó tanításait" , és tenni sem tud semmit.
 A lelkészek vagy papok, akik valóban tanácsot adnak az embereknek, valóban tudnak tenni azért amiért az egész vallás létrejött, de mivel Isten képében rossz alapon fekszik az egész, így munkájuk értéke nagyrészt elveszik az ájtatosság, a babonák, a természetfelettiben való hit miatt. Hinni egy jobb életben van értelme. Abban, hogy az emberek segíteni tudnak egymásnak. Mert az kipróbáltan működik.
Az istenségben való hit teljesen öncélú és értelmetlen. Az általa nyújtott menedék látszólagos. Nem tud megvédeni sem a rosszakaróktól, sem az éhezéstől, sem a betegségektől, sem a háborútól. Mi, emberek vagyunk azok, akik erre képesek lehetünk.
 Mert mi itt vagyunk.
Legalább mi ketten tudunk segíteni egymásnak.
Te, aki ezt elolvasod, és én, aki ezt megírom.

Gábor üzenete:
Úgy sietett a fürdéssel, hogy közben nagyon megizzadt.

Oobie üzenete:
Magára csavarta a vizes lepedőt.

Gábor üzenete:
Majd elment fogat mosni. Kezébe vette fogkeféjét, lement az utcára, és minden szembejövőnek megmosta a fogát.

Oobie üzenete:
Néha kezet is rázott, ha az egyik keze elzsibbadt a sok suvickolástól, a másikkal megrázta, és folytatta a fogmosást.

Gábor üzenete:
Egy 30 év körüli nő úgy begerjedt az áramütéstől, hogy felhívta a szobájába.

Oobie üzenete:
Hogy a nő mit keresett a "xy" szobájába, azt nem tudni, de felhívta őt onnan a mobilján, hogy sürgősen felejtse el, ha eddig még nem tette meg.

Gábor üzenete:
Ő elfelejtette, majd visszaemelte füléhez a kagylót, és megkérdezte ki az, és miért keresi.

Oobie üzenete:
A kagylóban csak a tenger búgását hallotta, pedig nem búgócsiga volt, hanem - ezek szerint - búgókagyló!

Gábor üzenete:
A kagyló nem szerette, ha ilyen késői órában zavarják, ezért megcsípte a férfi fülét, majd kiugrott az ablakon - világgá megy!

Oobie üzenete:
A kagyló egy másik világgá ment. Nagy felirat köszöntötte őt. "Discoworld". Na, már ezt is felfedezte.

Gábor üzenete:

Vége!

Nézőpont kérdése?

Krisztus előtt 300 körül Ptolemaiosz azt állította, hogy a világ közepe nem más, mint a Föld. Állítását megfelelő érvekkel nem volt képes alátámasztani, annak bebizonyítására tett kísérlete, hogy geocentrikus világképe helyes, sikertelen (s valljuk be lehetetlen) vállalkozás volt. Bár sokáig kizárólag ez a világnézet volt elterjedt, sőt engedélyezett, az ellenkező véleményen lévő tudósok mégis utat találtak igazuk megvédésére a hosszú évszázadok során.
Az első, aki sikereket ért el egy sokkalta korszerűbb világnézet elfogadtatásában (mert ugyebár ezt már az ókorban is vallották egyes csillagászok), az Nikolausz Kopernikusz volt. Ez az ambícióktól fűtött fiatalember (magára ezzel nagy veszélyt vállalva) kijelentette, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem a Föld a Nap körül. A Napot tette a világ középpontjává, ezért nevezték el heliocentrikus világképnek Kopernikusz tanait. Ő már viszonylag pontos számításokkal alátámasztotta feltevését, meggyőzve ezzel az akkori tudományos élet legnagyobbjait is. Igen ám, de a matematikai modell hibás feltevéseken alapult! Ebből egyenesen következik, hogy a később Galileo Galilei és Johannes Kepler által megfogalmazott törvények is hibásan konstruáltak.
A XX. század elején tűnt fel a fizika talán legnagyobb alakja, Albert Einstein. Számos téren alkalmazható relativitás-elmélete itt is hasznosnak bizonyult. Bebizonyította ugyanis, hogy a Világmindenség minden pontja egyenrangú helyzetben van, vagyis bármelyik tetszőleges ponthoz viszonyíthatjuk a többi helyzetét. Ennek fényében a „Világmindenség középpontja” kifejezés értelmét veszti. Ez a megrázó felfedezés heves vitákat robbantott ki egyes tudományos berkekben, ahol mind a maradi, mind a haladó oldal képviselői komoly érvekkel támasztották alá elgondolásukat. A hatvan-hetvenes években kísérletekkel is bebizonyították Einstein relativitás-elméletének helyességét.
Azonban, mint nemrég kiderült, ez a szinte tökéletes, csakis a legalapvetőbb axiómákból felépített, teljességgel lerombolhatatlannak hitt elmélet is hibás. Sokan a leghevesebb tiltakozással reagáltak erre a képtelen kijelentésre, s még ma is a legtöbben kételkednek benne. Az elmúlt öt évben azonban számos csillagászati megfigyelés arra enged következtetni, hogy az új elmélet a helytálló, s a köztudatba is beleégett, alapjaiban hibás elméletek idejét múltak. A világnak ugyanis igenis van középpontja. Sőt az is bizonyított, hogy csakis egy ilyen centrum lehetséges, egyébiránt a Világmindenség tágulás helyett, mindössze 10-97 másodperc alatt egy mikroszkopikus méretű fekete lyukba tömörülne össze, majd megszűnne létezni. Mitöbb, ezen centrum pontos helyét is meghatározták már a szecsőcentrikus világnézet legelhivatottabb képviselői. S talán ez a Sors iróniája, hogy Ptolemaiosz az, aki a legközelebb járt a megoldáshoz, hiszen ez az univerzális origó, a Világmindenség centruma, a Földön van. Mégpedig az északi szélesség 47. fokának 27 006. fokpercén, valamint a keleti hosszúság 19. fokának 35,667. fokpercén. Itt található a mindössze 6462 lakossal rendelkező nagyközség, Tápiószecső, a világ közepe.

...hóbortos egy ember volt. Már maga sem tudta mióta vezeti azt a bizonyos 'cetlit'. Fejében mindig összeállította a tennivalók listáját, szépen sorban megcsinálta, és még élvezte is! Így teltek a napjai, évei, ő csak pipálta és pipálta a feladatokat, egyre sem emlékszik amit el ne végzett volna.
...öregkorára csak egy hű barátja maradt. A cetli. Sokszor beszélt hozzá, el is nevezte(csak ő maga tudja hogyan). Azt érzete nélküle nem tudna élni, nem tudná megalázni, elárulni 'barátját' úgy, hogy valamit nem csinál meg róla.
...aznapra sok mindent tervezett, lemenni friss tejért(mindig legyen!), összesöpörni az utcán, rántottcsirke ebédre, 16:48kor egy tea, majd 23:12kor meghalni. Becsületesen elvégzett mindent, ám az utolsó tennivalóval sehogy sem tudott megbírkózni. Hogyan is pipálhatná ki, ha egyszer már nem él?! Nem jött rá, ezzel elárulta a cetlit! Bele is halt.

Fájt a torka. Kikelt az ágyból, ránézett az órára. 13:16. Hogy képes ilyen sokáig aludni, maga sem tudta. Nyár volt, igazán nyár, ezért sem értette, hogy miért fáj a torka, hogy hol fázhatott meg. Arról nem is beszélve, hogy egy hete el sem hagyta lakását, egy hete bújkált a napfény és az emberek elől. Jobb így mindenkinek, gondolta, hiába próbál ő akárkit is szeretni, a végén úgyis egyedül marad. Ahogy most is.
Múlt szombaton történt...áááh...megint belenyilalt a fájdalom a torkába. Feltett magának egy teát, hátha. Feltett magának egy kérdést, nátha? Nem lehet. Őt még a bacik sem szeretik, több éve nem volt beteg. Nem igaz, igenis szerették, (nem a bacik)((és nem is bocik)), hanem ő. Múlt hétig? Azelőtt meg majdnem egy évig. Azért az sok idő, mennyi szép emlék, a többit széttépték. És most ezeken a kis fecniken gubabszt egy hete? Mégse neki való ez, legalább leviszi a szemetet(köztük az előbb említett cetliket). Megint ez a fránya fájdalom, a torkához kap. Érthetetlen.
A lépcső aljában, a szeméttárolónál, találkozik az egyik szomszédjával, utalája is érte. Akkor meg főleg mikor még meg is szólítja.
-Jónapot! Elnézést, hogy szólok, de arra szeretném megkérni, hogy a többi lakók nyugalmának érdekében szíveskedjék az egész éjszakán át tartó ordibálást abbahagyni, köszönöm!
 

Elvégreis hát mi értelme volt az egésznek? Ennyit bajlódni egy ilyen kis ügy miatt. Nem is értette senki de még ő maga sem. Újra és újra átgondolta az egészet, közben az arcát nézte a félig berepedt tükörben, melyet egyébként az ő ökle zúzott be. Egészen megváltozott- gondolta. Megemberesedett, kicsit halványabb az arca, már nem olyan piros, mint gyermekkorában volt. Színe egészen hasonlított a megsárguló fal színéhez. A haja egyre őszebb, pedig ugye nem is olyan nagy ügy ez, mire a felhajtás...

Kilépett az ajtón, hátranyúlt az övéhez, kirántotta a fegyvert, kiszaladt a tér közepére, a halántékához és szorította. Egy öreg néni Istenről meg az egyház szeretetéről beszélt neki, meg valamit még az élet szépségéről is mondott. Ez annyira felbosszantotta, hogy majdnem őt is lelőtte, de arra gondolt: nem kéne másoknak is meghalni egy ilyen kis ügy miatt. Tehát végül határozott és meghúzta a ravaszt...

Később így emlékezett vissza: "Ha az a fasz nem ver át a vaktölténnyel, nem követhettem volna el 12 kiskorú lány ellen nemi erőszakot, valamint nem végezhettem volna brutálisan azzal a szegény öregasszonnyal, aki aznap úgy felidegesített" 
A hóhér megnyomta a gombot, ő pedig finom-ropogósra sült.
 

-É-hes-vaaa-gyok! Adjatok máááár valamiiitt!!!
Senkit nem érdekelt. Nem vették a fáradtságot, hogy odamenjenek, vagy csak nem hallották?
A holttestén tanyázó legyek szeme millió irányba szórja szét a lemenő nap fényét, egy zöld dombtetőn.
 

-Elnézést, beejtettem a könyvem a sínek közé!
Jön a peronőr.
-Hát, az ott is marad fiacskám!
-De én szeretem azt a könyvet!
-Ez van...
Leugrott könyvért, megmentette. Ezzel magát is. A peronőr meg elmehet a.
 

Pityu a szúnyog magányosan röpköd az utcákon. Egy hete történt, hogy rácsukták az ablakot szívókájára és az eltörött. Többé nem tudott friss vért szívni vele, csupán a kifolyt nedv ízét élvezhette.
Most is ezért rója a várost, megéhezett. Pityu hamar kitapasztalta a vérlelőhelyeket. Épp egy 5. emeleti lakás mellett szárnyal el, ahonnan hangos civakodás szűrődik ki. Pityu a szúnyog nem érti az emberi nyelvet, a hangúly és a hangszín alapján ítéli meg a helyzeteket.
Rászáll az ablakpárkányra. Nem is kell sokat várnia, csattan az első pohár a falon, majd a következő a férfi alkarján. Pityu látja amint a nő szeméből folyik valami és bocsánatkérően beszél, ám őt nem ez izgatja. Éhezik. Berepül, egyenesen a férfi sebére. Királyi lakoma, gondolja, mivel nincs más dolga mint lenyalogatni a vacsorát. Jóllakottan beletörli száját egy szőrszálba, majd odébbáll. Sok kifolyt vér várja még őt ma éjszaka.


 

Kerekeséknek szép, tágas udvaruk volt. Lányuk, Panni, imádta a nyulakat, volt is egy nagy fehér szőrmókja, aki természetesen szabadon ugrándozhatott a kertben. Panni szeretett vele játszani és úgy vélte Szibillnek, így nevezte nyulát, sincs ellenére az ő jelenléte.
Szombat reggel úgy esett, hogy Panni korán felkelt. Kiült a konyhaablakba, megnézte a tavaszi napfelkeltét miközben kalácsot majszolt. Világosság terült szét a nyirkos füvön, így megpillanthatta kedvencét. Ám valami más is volt Szibill mellett...egy vadnyúl. Panni sikítani szeretett volna, de ijedtségében egy hang sem jött ki torkán. Felszaladt az emeletre, hogy figyelmeztesse szüleit a szörnyűségekről. Együtt lesétáltak vissza a konyhába.
-Nem kell félni Panni, az a másik nyúl csak udvarol a kicsikédnek -nyugtatta meg az anyja.
-És biztos nem harapja le a fejét? -érdeklődött Panni.
-Aggodalomra semmi ok. Nézdd hogy dörgölik gyengéden össze kis nózijukat!
Panni megkönnyebült, de azért még szemmel tartotta Szibillt és barátját, aki egyébként minden nap eljött hozzá. 
A szomszéd fülébe is eljutott a vadnyúl és a házikedvenc története. Egyik délután becsöngetett Kerekesékhez.
-Jónapot kívánok, aziránt érdeklődöm, hogy jár-e még ide az a vadnyúl? Tudnillik én hobbiból nyúltenyésztéssel foglalkozom és az az ötletem támadt, hogy befognánk azt a vad jószágot, megszelídíteném és akkor már nyugodtan lehetne együtt az Önökével!
-Tiszteletem! Hiszen ez egy remek ötlet! Panninak úgyis most lesz a szülinapja, ez egy kitűnő ajándék lenne! Azon nyomban keressük meg azt a nyulat!
Így esett, hogy befogták a vadnyulat.
Panni már boldog volt, hogy Szibillnek van valakije, sőt még nyulát is vidámabbnak találta az elmúlt hetekben. 
Két hete nem látta Szibill szerelmét, hiába ült a konyhaablakban és nézte, ahogy nyula várja kedvesét. Nem jött.
Eljött a szülinapja, ám ezt is szomorúság szőtte át, mivel még mindig nem került elő a dicső nyúllovag...Mikor szülei átnyújtották neki a háziasított vadat Panni elsírta magát a boldogságtól. Szaladt ki az udvarra, hogy megossza örömét Szibillel. Letette elé a fűbe és lelkesedéssel várta a fejleményket. Nem történt semmi. Odébbugráltak egymástól és ízlelgették a frissen nyírt füvet. Panni nem értette.
-Anya! Mit tettetek?! Apa! Miért?!
-Nyugodj meg kicsim, nincs semmi baj!
-Már hogyne lenne! Hogy voltatok képesek széttiporni mindezt? Hát nem fáj nektek? Nem éreztek semmit? Miattam meg ne aggódjatok és ne is nyugtatgassatok, és ha nektek csak én vagyok a fontos akkor nem érdemeltek meg! Akkor nem érdemeltek meg semmit!

u.i.:Panni 5 éves, süketnémán született kislány. szerintem így érezhetett.

Madárcsicsergésre ébredek minden reggel.
Felöltözök, kilépek az ajtón. Elsétálok a domb aljába a forráshoz, megmosom az arcom.
Visszafele úton fülyülni kezdek, táncolok a napsütésben, a következő pillanatban már a feketerigókkal repülök.
Együtt teszünk pár cifra kört a bokrok közt, majd magasabbra repülök. Elfordulok a fényes bádogtetőkön megcsillanó tavaszi nap felől, a kék tóban tükröződő bárányfelhőket bámulom,  a magasság csendjében fürödve. Végigpásztázom tekintetemmel a homokos szántóföld sávjait. A nyulak apró pontokként fogócskáznak a frissen boronált szántóföldön, amely még innen föntről is végtelennek látszik. Körbeszállok a vidék fölött, napnyugtakor már a tetőablakban ülök, csendesen dúdolva bámulok az ég alján izzó tojássárgára. El-elkapom a tekintetem, hogy még holnap is élvezhessem mindazt, amit ma, és meglássam a vidék többi arcát is. Mert ez az egyetlen örömöm, minden nap ugyanezt csinálom végig, mindig máshogy látom a tájat.
Ez az, amiért érdemes küzdeni, ez az, amiért élek.

Szatmár utca 12.: egy törött bicikli, oldalkerekekkel, egy képkeret, néhány üres üveg és doboz, egy ágy, amiből kilóg a rugó középen, egy nagyi.
A Kórház: néhány daganatos beteg az elfekvőről.
A Test: agy, egy tüdő, egy vese, a lélek.
A Lélek: elfeledett barátok, reménytelen szerelmek, rémálmok, a valóság.
A Valóság: Szatmár utca 12.: egy törött bicikli, oldalkerekekkel...
 

Két kisfiú a téren játszik. Boldogan fogocskáznak, miközben hajuk lebeg a szélben. Érzik a tavasz illatát. Óh, milyen remek is az! Jól emlékszünk még azokra a meleg tavaszi napokra, amikor sörrel és grillcsirkével mentünk fel a térről. De van ebben a szellőben valami más is. Valami orrfacsaró, ocsmány, olyan igazi bűz.

Mikor estefele Ottó átment a téren, ő is érezte a bűzt. Nem hagyta annyiban - Utána járok a dolgonak- gondolta. Nos, nem kellett messzire mennie, a bokorban hamar rátalált annak az 5 éves kislánynak a tetemére, akinek eltűnését pontosan 6 hete jelentették Székesfehérvárott. A kiérkező rendőrök egy papírost találtak, az addigra már azonosított Barcafr Babala zsebében. A cetlin ez állt:

És együtt szaladtunk mi
Midőn édes-friss virágok nyíltak
Az élet rövid, te sem felejted majd
Selymes-kéj érzet, mindőn belevágsz
A kávé illat már jő'
Ott hancúroztunk mi
A gyermek ordibált

Vér, vér, vér
Sós-keserű mézként csordogál
Hamar meghaltál...

Miután megpróbálták elmozdítani a testet az egész pontosan 4 felé esett szét.
 

Felhők felett
Kalózhajó száll
Julika ma semmit sem evett
Vércukra alacsonyan áll

Kérlek ne félj Julika
Éppen csak elájultál
Elviszünk majd haza
És minden a helyére áll!

 

-Mi ez?
-Semmi.
-Húúúú...tényleg?! Azta! Ez nem semmi!!!
-De.
-És miért van itt?
-Nincs is sehol.
-Ugorjunk bele!
-Jó.
-Akkor előbb vetkőzzünk le!
-Megvan.
-Azt is!
-Mit?
-Hát ott a hátadon, meg a szíveden!
-Jó...kész. Mehetünk?
-...
-Fogdd meg a kezem.
-Fölösleges, ott úgysem találkozunk többet.
-Hiszen nem is megyünk sehová! Na, fogdd csak meg.
-Jó...azért szép, nem?
-Gyönyörű.

 

 Az bocnmester és a segédje beléptek a hideg szobába. Az asztalon már ott fekdüt a démon. Orrfacsaró bűze, és emberi szemnek nem való látványa hamar kétségeket keltett a segédben. "Fell kell boncolni, mindenképpen, nekünk kell, másnak nem lehet."- gondolta.
- Hogyan halt meg?- kérdezte a segéd.
- Úgy hírlik halálra rémisztették... Éppen egy kislány ágya alól mászott elő, hogy megrémítse őt. Ám a kislány akkorát sikított, hogy maga a démon ijedt meg. Szívrohamra gyanakszom. Furcsa dolog ez az éltettől, nem gondolja?
- De, de... egészen különös.

Ekkor belevágtak. Az eddiginél még erősebb volt a bűz, ami a rothadó testből áradt. Hiába a hideg, a démonok már csak ilyen gyorsan oszlanak. Minden undor ellenére, volt valami szép a dolgoban... egy ilyen egészen különös lényt boncolni. Teljesen más élmény, mint amikor az ember egy embert néz meg belülről. Az mondhatni unalmas, még a mai egészen extrém áttétes rákok estében is. De egy démon!
- Jól sejtettem, szívroham... teljesen egyértelmű, nem gondolja?
- De, de... egészen egyértelmű
- Nézze ezt a májat, maga szerint mire utalhat az állaga?
- Sok alkoholt fogyaszthatott, esetleg drogokat.
- Helyes a megállapítás, kérem mérje le a súlyát, én pedig nézek egy véralkohol szintet.
- Rendben.

A halál oka szívroham, majd szívleállás. Fontos megjegyezni, a halál bekövetkezésében valószínűleg nagy szerepet játszhatott az, hogy a halott vérében nagy arányban találtunk alkoholt. A máj vizsgálata régóta tartó alkoholizmust igazol. Az elhunyt korát nehezen becsülhetjük meg, lévén nem ember, de körübel 4000 évre tenném.

Ezután ünnepélyesen elégették a félelmet a máglyán és az emberiségnek sosem kellett már rosszul aludnia, hála egy hangos kislányak és nem utolsó sorban az Absintnak, amit már régen fogyasztunk nagy szeretettel mi is!

 

-Vágjuk?
-Nem tudom...
-Döntsön! Ön szerint hányan várnak még...?!
-Nem tudom...
-Akkor vágom...
-Várjon!
-Mire? Mondom, sietni kell!
-Akkor...
-Utolsó lehetősége...
-Akkor.....igen?...?
-Ezt kérdezi? Mert akkor szerintem igen.
-Nehogy már maga döntsön helyettem, basszameg....ó basszameg! BASSZAMEG!
-Ne üvöltözzön, még elijeszti a pácienseket!
-Elnézést, csak tudja nehéz döntés ez, ha az ember bal karjáról van szó...Tudom a jobb, az csak jobb...hahaaa...de mégis a bal....az olyan egyedi, nem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy "Két bal kezem van!". Nekem csak egy...ezért is féltem ennyire...De mégis mindenki levágatja, ráadásul ennyi pénzért...Most jut eszembe, lehet nincs is nálam elég...
-Nem baj, Önnek ingyen csinálom! Csak döntse már el, mert  várnak a fizető vendégek!
-Ingyen?! Engem Maga nem ver át! Még, hogy ingyen! No nézzenek oda! Eljön az ember ide, lejárja a lábát, mire eljutok ide a kocsimtól... le akarom vágatni a bal kezem, azt gondolja megbolondultam???!!! De engem nem ver át! Nem! Ingyen...nevetséges....!!!
-Akkor?
-Vágja!

 

-Jó napot kívánok! Miben segíthetek?
-Köszönöm.
-Tessék Uram?
-Köszönöm.
-Esetleg tudnák segíteni, ha elmondaná mit keres.
-Köszönöm, tulajdonképpen nem tudom mit keresek.
-Pedig a városban nálunk van a legnagyobb festékválaszték, esetleg egy katalógust mutassak?
-Köszönöm, az jól esne.
-...Tessék parancsolni, itt van!
-Köszönöm.
-...Hiszen bele sem nézett...
-Azt hiszem épp eleget láttam. Szóval maguk festékeket adnak el, pénzért?
-Igen, és merem állítani, hogy jobb üzletet nem talál!
-Nem bizony. Nem keresek...
-Szóval...mit is mondott, mire lenne szüksége?
-Egy könyvet szeretnék, igazából...a, festékek színes világáról szóljon....ahhaaha...
-Hmm, van egy könyvünk- "Színek a világban, világok a színekben" címmel. Megmutassam?
-...Nem köszönöm, sosem olvastam...Inkább a legfeketébb festékükre lennék kíváncsi.
-Kérem kövessen...Itt volnánk.
-Sötétebb esetleg nincs?
-Ennél?! Uram ez a legsötétebb, ennél feketébbet sehol nem talál!
-Még feketén sem....ahhaahha....Akkor,úgy látom, nincs más választásom. Szeretném megvenni az egész készlet fekete festéket. Ma nagy bulit csapok.

itt. 

Gyilkosság történt a Bazilikától nem messze. Egy idős hölyget találtak reggel egy kapualjban, saját vérébe fulladva. A néni a házban élt, szerény körülmények között. Az eset előtt értetlenül állnak a lakók, mindenki kedves, aranyos, segítőkész emberként ismerte az elhunytat. A rendőrség nyomozásba kedett, de eddig sajnos semmilyen értékelhető nyomot nem találtak a nyomozók. Meglepő módon, sebet eddig nem találtak, ami meglepő, tekintve az áldozat körül talált vér mennyiségét, melyről a DNS vizsgálat során kiderült, hogy az utolsó cseppig az áldozaté. Aggasztó, hogy fél éve, egy hasonló eset történt Miskolcon, így kérdezésünkre a rendőrség szóvívője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy sorozatgyilkossal állunk szemben. A szóvívő továbbá arra figyelmeztet, hogy lehetőleg senki se kószáljon egyedül a városban sötétedés után, félő: a gyilkos hamarosan újra lecsap!

-Rendben, térjünk a tárgyra. Előre szeretném kikötni hogy "sans condom" intézzük a dolgot.
-Ez megoldható. Mondjuk már kimondani is vicces lenne, ha "con condom" intéznénk a dolgot, ha nem haragszik.
-Igaza van. Akkor a valószerűség érdekében autentikus anyagokat használ fel. Szeretném ha a tágítást nem a legalacsonyabb fokon kezdené, hanem 2-3 centi átmérőnél. Vállalom a kockázatot.
-Ez természetesen megoldható, amennyiben a szükséges papírokat aláírja.
-Az előrejelzések szerint 9-12 centiméteres lesz a maximális átmérője a csatornámon közlekedni kívánó testnek. Ez több a szokásosnal, de természetesen a plusz költségeket megtérítem.
-Erre nem lesz szükség, hölgyem, manapság az anális úton történő szülés már megfizethető, normális művelet...
 

-Jó napot kívánok! Piripócsi Béla vagyok.
-Jó napot! Özvegy Hunyadi Andrásné.
-Őszinte részvétem.
-Tessék?
-Őszinte részvétem a férje miatt.
-Ó, értem, régen történt, hagyja csak.
-Rendben, csak gondoltam mégis megemlítem a dolgot, hiszen mélyen érinthette, és szereti ha néha eszébe jut, ezért tette bele a nevébe hogy özvegy. Egyesek gyászképp, egyesek a boldog pillanat emlékére használják az előtagot. Távol álljon tőlem, hogy állást foglaljak ez ügyben, de remélem segítettem felidézni az emléket.
-Öh. Nem vagyok biztos benne hogy ezzel jót tett velem. De kérem, térjünk a tárgyra!