TTFW

...Mintha a múlt századból lépett volna be az V. kerületben található  P. kávéházba egy talpig feketeruhás, igen idős hölgy. Mozdulatai lendületesek voltak, határozottak. Arca és fürkésző tekintete értelmet sugárzott, de mintha leplezett volna valamit...
-Ez itt nem a ravatalozó...! -kuncogott magában az egyik felszolgáló. -Kezit csókolom. Tessék parancsolni! -fordította komolyra a szót.
Az 'úrihölgy' odalibbent a pulthoz.
-Jónapot kívánok! Tulajdonképpen nem szeretnék semmit...egyelőre -mondta negédesen, és körülhordozta varangyszemeit a helyiségen. -Ellenben felhívom figyelmüket, hogy február 25-től szándékozom naponta elvinni 8db pogácsát. -folytatta- És aziránt tudakozom, hogy ez mennyire megvalósítható az Önök számára?
Pillanatnyi csönd után a pincér válaszolt, a lehető legudvariasabb modorában.
-Természetesen megoldható az efféle kérelem. Nagyon szívesen állunk az Ön rendelkezésére, bármikor!
A nő bizonyára halotta a választ, ám semmi mással nem törődött, mint a kávéház tüzetes átvizsgálásával. Mikor 5 perc néma nézelődés után 'alkalmasnak' ítélte, elköszönt és távozott.
-Te! Neked is az jár a fejedben, hogy meg kellett volna kérdezni, mi a fészkes fenéért kell neki 8db pogácsa 25-től?!
-Eltaláltad. És fogalmam sincs...
 

December 25.
A furcsa hölgy nem jelent meg a kávéházban. 
2óra körül viszont belép egy fiatal nő és aziránt tudakozódik, hogy járt-e itt valamikor egy néni, aki 8db pogácsát rendelt, a mai naptól.
-Igen járt. A múlt héten.
-Le kell mondjam a nevében a rendelést...elhunyt. Ma lesz a temetése.
-Sajnálattal halljuk! De engedje meg, hogy felajánljam ezt a 8db pogácsát, biztos szívesen megeszik majd a temetésén az emberek, miközben felidézik a boldogsággal teli régi, szép időket.
-...Nagyon szépen köszönöm kedvességüket, de tudomásom szerint a papon kívül senki nem lesz ott a temetésén. A papot jól ismerem, és nem szereti a pogácsát. Én csak a szomszédja vagyok az elhunyt özvegynek és az asztalán találtam egy cetlit a következő felirattal: "Ne felejtsd el lemondani a pogácsarendelést!" Gondoltam ennyit megérdemel, ezért eljöttem, hogy lemondjam, és köszönöm mégegyszer. Viszontlátásra!

1x1 méteres gömbalakú üvegakvárium. Benne egy méh. Nem tudni hogyan került bele, talán Isten oda teremtette volna?
Milyen Isten? Milyen üveg? Akkoriban talán még egyiket sem találták fel...
Ennek a méhnek csak szeme volt, meg szárnya amivel ide-oda cikázott 'A Világban'.
Alapvető életszükségletei nem voltak. Ez a méh idő- és térutazó volt.
Nem lehetett tudni, mikor, hol és miért bukkan fel.
Legutolsó felbukkanása 2009. február 10-én történt, Budapesten a Deák téren.
Idő: 13:00
Ebédidő. Senki nem vett tudomást róla, hogy hirtelen egy akváriumba zárt lebegő méh jelent meg a szökőkút mellett. A hivatalnokok divatos, fekete táskájukkal a megszokott helyre igyekeztek, a megszokott időben. Másra nem is ügyeltek, a lényeg, hogy időben odaérjenek. A csókolózó párok is máshol jártak. A fűben fekvő részeg csöves hallotta a halk zümmögést, de inkább figyelmen kívül hagyta és tovább öntözte a füvet csurgó, hányásszagú nyálával. Néhány labdázó kisgyerek figyelt csupán fel erre a számukra mindenapi jelenségre, de úgy gondolták az ő pirospöttyös katicás labdájuk sokkal
szebb.
A méh meg csak bámulta, a parkban nem fütyürésző madarakat, a fűben már nem ciripelő
szöcskéket, a szabadon nem ugrándozó mókusokat. A szemétben élelemért turkáló kutyát
azonban nem látta.
"Sejtettem" -gondolta, majd behunyta szemét és eltűnt. Ebben a korban azóta sem látták.
 

Egyszer volt, hol nem volt, a végtelenségen túl, szinte mellettem, mellettetek, volt egyszer két tükör. Ez a két szépséges tükör kimondhatatlanul szerette egymást. Szerelem. Ám volt egy nagy-nagy problémájuk...
Hiába próbáltak egymásra nézni, mindig csak saját magukat, saját szerelmes arcukat látták a másikban. Hiába próbálta megcsókolni, megfogni a kezét, minidig csak saját szerelemtől izzó ajkát érezte a hideg üvegen, mintha mindig saját magába próbálna megkapaszkodni...
Minden hiába. Tehetetlenek voltak.
Nem tudtak semmit...nem tudtak mással törődni, csak egymással -jobban mondva saját magukkal...Boldogok voltak, hiszen kellemsen elbeszélgettek, s jó volt tudni, hogy ott sétál mellette valaki, aki igazán szereti. Tényleg szereti? Bizonyára, hiszen akkor miért lenne vele, és miért nem valakivel, aki 'normális'...
-Összetörök...össze fogok törni!!! Nem bírom már soká, nem lehet. Ha nem találok ki valamit...ha nem....ha...ha nem, akkor...
Akkor mi? 
-Mondom, összetörök...
Akkor mi?
-Összetörik a világ.
De csak a tükörképe.
-És az nem elég? Az nem elég valóságos?
Nem. Több kell.
-Több?! Hiszen még ezt sem érted. Hiszen azt sem tudod, milyen érzés ez!
Már hogyne tudnám, el sem hinnéd mennyi mindent átéltem már.
-Miért van az, hogy nem hiszek neked?
Mert hiszel nekem.
-Miért van az, hogy nem szerethetem igazán?
Azért mert annyira szereted.
-De te nem látod, amit én látok!
Már hogyne, tükör vagy, ne felejtsd el.
-De te nem érzed, amit én érzek!
Már hogyne, látom a szememben.
-Miért vagy még itt, miért nem mész el?
Mi lenne veled nélkülem?
-...
Üres tükör. Csak az üvegcsók, a hideg kéz.
-...
Ne feledd, hogy itt vagyok, ott vagyok.
-Azt hiszem maradok. 

Jó napot uram, neharagudjon hogy megszólítom.
Nem akarok turkálni a magánéletében, de megkérdezhetem hogy van-e valami súlyos gondja, problémája?
Mert ha nincsen, akkor miért nézi a busz padlóját a csukló fekete gumija felé fordulva?
Egy buszon utazik velünk, és nekem személy szerint jól esne, ha nem tenne úgy mint egy durcás óvodás, ha nem haragszik. Higgye el, hogy ön is jobban érezné magát, ha tekintete szemmagasságban mustrálná a kilátást, az embereket, és ha kedves utastársai felé fordulna, legalább a busz egyik fele nem a hátát látná. Nem, megértem, nem kérem hogy mosolyogjon, megértem ha valakinek nincs jó kedve, de talán nem veszi intim szférája megsértésének, ha megkérem önt, hogy ne úgy viselkedjen, mint egy fekete gyapotültetvényi munkás a XVIII. századból egy fehér úri klubban.
Köszönöm megértését, és mielőbbi jókedvet, bolgogságot kívánok! További jó utat!

Ez egy történet, egy merész kis ékezetről. Ki úgy határozott leszáll a földre és N-é alakul.

Élte életét, múltak a napok, hónapok, kissé monoton, de tiszta papírra írt, hibátlan kis élet. Elhatározta, hogy igenis betű lesz! Érezte, itt az ideje, jól kitanulta már az ékezetmesterséget, talán még jobban, mint bárki más. A betűkről csupán egy-két legendát hallott, de fogalma sem volt valójában milyenek lehetnek. Nem tudta, hogyan kezdjen hozzá. Sokszor elbizonytalanodott, esetleg meghátrált. Sokszor beszélték le róla a bölcs ékezetek; "Ha egyszer betű leszel, nem térhetsz vissza közénk!" Ő szerette saját gondolatait, kicsinyes érzelmeit, szeretettel gondolt az őt körülvevő ékezettársakra. De folyton kíváncsi volt, ha senki nem tér vissza, akkor biztosan nagyon jó lehet! Felkereste a vén sámánt, hogy tanácsot kérjen tőle. Kapott egy könyvecskét, miben furcsa jelek voltak.(Gondolta ezek a betűk) És jól gondolta. Választott. Nem tudta miért döntött így, de ez volt a helyes, így kellett lennie. Úgy érezte mindig is erre vágyott.  "N" -ez volt az a bizonyos betű. Kapott még egy térképet, mi egy hegyet ábrázolt. Egy "e" alakú hegyet. Ennek a tetejére kellett leszállnia, máshol nem volt rá lehetőség, de így is nagy volt a kockázat. Majd innen kellett a nyugati oldalon lesétálnia. Megkezdte az ereszkedést "kitudjamiföldére". Sikeresen leszállt, s végignézett magán, alig hitt a szemének! Hiszen "N" lett!!! Ám a sámán figyelmeztette, hogy amíg le nem ér, addig még akármi történhet karcsú "N" alakjával. Elindult lefele, óvatos volt, de nem eléggé. Megcsúszott. Elkezdett gurulni le, de nem félt. Tudta, hogy nem fél. Tudta, hogy így kell lennie. Mikor leérkezett és végignézett magán látta, hogy nem esett baja, sőt! Micsoda gyönyörűség történt !Micsoda szerencse! Micsoda csoda!  "z" -így nézett ki, mennyivel jobb! Balra nézett, egy tekervényes "s"-t látott. Nem is rossz, gondolta. Jobbra nézett, innen gurult le, egy "e" betű volt. Mosolygott...
Meg volt elégedve művével. Kitörölte a "sérelem" szót egy kisfiú dolgozatából, és nem is sejtette, milyen gyönyörűt hozott létre...

 

Itt egy másik komik, ez magyar. 

Gábor mini-komikja itt.

Kis T.: született 2009. január 1. 
 

15 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Te miért nem?

30 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Gyerekkori rossz szokásom.

45 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Nem tudom.

60 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Jólesik.
 

75 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Tudod a gyógyszerek...
 

90 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Szép emlékek.

105 évvel később:
 -Szia, miért mosolyogsz ennyit?
 -Szia. Látok valami szépet...
 

-Hölgyeim és Uraim! Ezennel megnyitnám 2356. évi világhajszépség-versenyét! Lássuk a versenyzőket! -versenyzők balról jönnek- Első versenyzőnk egy eredeti 21.századi punk frizurát mutat be! .... Második szépségünk is egy nem mindannapi hajkoronával rendelkezik. Egy igazi, úgynevezett ősember stílusról van szó, ami abból látszik, hogy versenyzőnk már több hónapja nem mosott hajat és kisgyerek kora óta növeszti!
Egyre gyűlnek az emberek a színpadon, egyre több szín és stílus mutatkozik be. Vannak még olyanok is akik vlamilyen erős hajformázó szer segítségével egész kis csendéleteket varázsoltak hajuk helyére.
Elérkezett az eredményhirdetés.
-Tisztelt közönség! A 432. világhajszépség idei győzteseeeEEE.....P.!!! Gyere fel P. a színpadra, mutassuk meg mégegyszer azt a hajcsodát! Istenem, micsoda frizura, nézzék!
 

P. jött és izgalmában végigsimította kopasz fejét.

-Tudtad, hogy mindenkinek van rejtett szépsége?
-Tényleg? Ezt eddig nem tudtam!
-Pedig így van. És neked is van.
-Akkor bizony jól el van rejtve.

"Ma reggel Joe-t holtan találták lakótelepi lakásán. Drogtúladagolásban halt meg. Szervezetében viszont egy gramm tiltott szert sem találtak..."

    Joe éppen a konyhában volt, mikor csörgött a telefonja:
-Jónapot kívánok, megjött a szállítmány, hova tegyük?
-Csak dobják le az ajtó elé, majd kimegyek érte, köszönöm...
 És ők ledobták...Hatalmas robajjal estek le a heroinnal teli zsákok először a háza köré, majd betörve az üveget a házba is. Joe nem tudta mit tegyen...ezért nem tett semmit. Várt. Várta, míg megfullasztja a heroinlavina...

És megfullasztotta.

Vége(?)

11 óra, sötét. Ezüst Opel Corsa-t vezet az aktatáskás úr. Lágy, nyugtató zene, igazi feeling a sötét, kihalt, erdős úton. Elmélkedik a hét történéseiről. Változások a tőzsdén, politikában, és nem utolsó sorban a magánéletében. Az egyik kanyarban éppen kilátszik a Hold a fák mögül. Csodás ma a Hold, gondolja. A felhőket úgy világítja meg, hogy valóságos glóriát varázsol maga köré. Elbűvöli a látvány, csodás feleségére gondol, ki az elmúlt napokban húnyt el. Rablógyilkosság áldozata lett, persze ő tudta, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Ő volt az, aki így intézte, az ő lelkén szárad saját, szeretett feleség halála. "Míg a halál el nem választ"- gondolta magában röhögve.

Sosem gondolt ám a következő mondatra: "Az élet kiegyenlíti a számlát".

***

Teste a felismerhetetlenségig összeégett, ruhája hamar lángrakapott a begyulladó benzin hőjétől. Kacagó szellem surrant vissza az erdő mélyére...

Az emberek végülis 'egyenlőek', kezdetben. 
Képzeljünk el egy hatalmas területet, ahova fák vannak ültetve, de nem akármilyen fák. Ezeknek csak törzsük van és mindegyiknek ugyanolyan törzsük. Tételezzük fel, hogy külsőre ugyanolyanok és a föld alatt gyökereik is megyegyeznek. Képzeljük el, hogy ezek a fák pillanatnyilag nem nőnek, ám van egy gomb, amit ha megnyomunk akkor mindegyik elkezd nőni normálisan. 
Megnyomjuk a gombot! Indul a verseny...Elkezdenek dolgozni a külső hatások; az eső, a szél, a fény,a talaj minősége, stb...Egyik fa erre növeszt ágat, a másik amarra. Az egyik vár és inkább csak jövőre hoz virágot először, van amelyik nem bír várni és inkább kockáztat. Vannak férgek is a földben, különféle betegségek támadhatják a levelekeket, a gyökereket. 
Láthatjuk, hogy az egyik mélyebbre ereszti gyökereit, nehogy egy erős szélvihar kidöntse. Nem találhatunk két 'egyforma' fát többé. 
Én ezt jónak mondanám. Vannak, akik hűs árnyékot nyújtanak, vannak amik finom gyümölcsöt, gyönyörű virágot hoznak. Mindnek megvan a maga szépsége és hibája.
  Ez így van jól -mondta a természet és nekivágott a galaxisnak...
 

lány: Szia!
  fiú: Szia!
lány: Mondom, hogy semmit nem adhatok!!
  fiú: Tudom.
lány: Akkor miért csinálod ezt még mindig?
  fiú: ...
lány: Miért vagy itt, miért követsz folyton?
  fiú: ...
lány: Sajnálom...semmit nem adhatok neked...
  fiú: Tudom. Te  semmit nem adsz nekem, hanem  inkább mindent adsz.
lány: ...
  fiú: Ezért követlek, így van jól, nekünk együtt kell lennünk...

Ezzel megfogta a lány kezét és elindultak valamerre, hogy felépítsék kunyhójukat, életüket. Mindezt a semmiből, a szegénységből, közös gazdagságukból...

  A sivatag nagy. És meleg. Többek között ezért lakik benne kevés ember.
Gorgogolovics mégis ott él. Napkeltekor felébred, kiássa magát a langyos homokból, felcsatolja teiszütőit, és útnak indul a forróságban. Mikor elér arra a részre, ahol vörös a homok, leül a földre, rongyát a fejére teríti, és gondolkodni kezd, hogy miért is olyan nagy a sivatag. Lehet hogy nem is olyan nagy. Csak a délibáb miatt látja azt minden irányban, és nem mer elindulni semerre.
  Szokás szerint rádöbben, hogy ezen is fölösleges filozofálni, inkább gondol valami finomra, hogy megjöjjön az étvágya. Talán egy finom juhtúrós kuszkusz. Vagy egy csirkepörkölt szaftban tocsogó nokedlival. Frászt!
Rénszarvas szték borókamártással.
  Hirtelen meglát egy nagy, háromszög alakú árnyékot a forró homokon. Egyenesen mozog.
Követni kezdi, az árnyék egyre kisebb lesz. De mikor a papírrepülő földet ér, még mindig hatalmasnak tűnik. Nem lényeges. Gorgogolovics leveszi róla a fekete műanyag dobozt, kiveszi belőle a sztéket. A dobozba belerak 990 forintot, visszacsatolja a gépre. Felemeli a papírtömeget, elindul vele egy hosszú lejtőn, majd a végére érve elengedi az Swfood feliratú ételhordozó gépet. Az továbbszáll, elkapják a meleg áramlatok, majd eltűnik a láthatáron.
  Gorgogolovics visszamászik, a mellékelt faeszközökkel eltünteti a szarvast a borókamártással, majd fejjel Keletnek lefekszik aludni. Amikor pár óra után a lábához szúrt villa árnyékot vet a szemére, felkel, elindul vissza a végtelen sárgaság egy másik pontjára.

-Jaj, de hideg van! Fázik a kezem, már szinte jégcsapok lógnak az ujjaimon! -morgolódott egy aktatáskás ember a belvárosban.
-De szép kutya! Gyere csak ide! Gyere, gyere! Nem kell félni, nem bántalak! -hívogatta magához a férfi a kutyát. A kutya mit sem sejtett.
-Gyere, jó kutya! -és ő jött.
Táskáját letette a földre és elkezdte simogatni a kutyát, miközben szépen beszélt hozzá. Már vagy öt perce simogatta a kutyát, főleg a hasát.

Tíz perc után felegyenesedett, felkapta cuccát és elsétált. Még egyszer hátranézett és látta, hogy nagy sor áll a kutyához- Mivan, ennyi embernek fázik a keze? -gondolta és bekanyarodott az első utcába.

 Élt egyszer egy bölcs nagy ember. Hosszú haja már őszült. életében nagyon sok mindent elért. Hírnév. Tudás. Boldogság. Ám korára tekintettel már agya kezdett leépülni, ahogy az általában szokott. Haját szerette. Túlságosan is talán. Egész élete során rendben tartotta, ápolta. 
Egyik nap elhatározta, hogy mivel nem szereti, ha hullik a haja, hogy kitépkedi a gyönge szálakat és akkor csak az erősek maradnak meg, amik már nem fognak hullani. El is kezdte tépkedni haját. Sűrű volt, így nem volt könnyű munka. Órákon át tépte már, de csak jöttek és jöttek kifele azok a gyönge hajszálak.
Estére már csak egy-két hajszála maradt. Azokat is jól megtépte. Végül már csak egy maradt neki, egy jó hosszú lelógó hajszál a feje búbján. Azzal sehogysem bírt, így hát azt gondolta, hogy jó lesz.
Másnap mikor felkelt és megnézte magát a tükörben úgy találta, hogy hülyén néz ki az az egy szál. Megpróbálta eltávolítani, de sehogy sem sikerült neki. Elment egy fodrászhoz, hátha annak siekrül kihízni. Ám a fodrász is kudarcot vallott. Elment az orvoshoz.
Már több orvos hízta egyszerre a hajszálát, de az csak nem mozdult. Mikor már vagy hatan húzták, hirtelen megindult a haj! Egy gyors rántással már kint is volt, de nem csak a haj, hanem az agyával együtt!!!

A beteg azonnal meghalt. Senkinek nem jutott eszébe a borotva, bár lehet azzal sem értek volnba el jobb eredményt.

A Fekete kéz lecsapott. A nő este, egyedül sétállt, mit sem sejtve.

Csúnyán helybenhagyták, az erdő törzsvendége lett.

Szia furcsa bácsi! Nevem K., most kezdtem az első osztályt, 7 éves vagyok. Csak azért írok, hogy megosszam veled legféltettebb titkom. Ugye nem mondod el senkinek itt a bolygómon, hogy ezt tőlem hallottad? Én megbízok benned, nem vagy idevalósi. Nálunk mindent a látszat tart fenn! Most, hogy ezt elmondtam neked talán jobban megérted a földlakókat. Ugye így van? Ugye jobban megértessz már minket? Mondd, hogy tudsz segíteni! Mondd, hogy eljössz és megmutatod az igazat! Nekem nem kell Karácsony, nekem nem kell megszokásból esti puszi aputól. Ez mind csak a látszat! Egyik nap miben különbözik a másiktól, egyik perc miben tér el a másiktól? Nem értem. Segíts! Segíts! Ha lehet minél hamarabb válaszolj, mert nem tudom mi lesz velem így!!!

Szia K., E. vagyok. Amint megkaptam leveled már írtam is e válaszomat. Itt van minden, amit mondhatok!
Igen, mióta elkezdtem komolyabban is tanulmányozni bolygótok, hamar rájöttem mindenre. Nem is hinnéd milyen egyszerű életet éltek! Milyen egyszerű célok hajtanak, kiszámítható minden szándékotok! 
A látszat! Igen, az. Jól mondtad, de ez nem minden hidd el. Gondolj bele, mivan, ha csak Te tekinted úgy a dolgokat, hogy azok csak a látszat kedvéért történnek! Mivan, ha az a valaki tényleg szívből és jó szándékból puszil meg vagy ad ajándékot?! Hidd el, így van. És a legfontosabb dolog, hogy minden érdekeljen, ismerd meg az embereket és magad is rájössz ezekre.
Mi bonyolult közösségben élünk, mivel bonyolult felépítésűek vagyunk. Nekünk jól elzárt gondolataink vannak és ezek a gondoltaok irányítják az érzéseinket. Nem fordítva, ahogy azt nálatok tapasztaltam. Ez a 'gondolatzsák' a hátunkon van, ott gyűlik minden gondolatunk. Ha össze-vissza gondolataink vannak, akkor ez a zsák hatalmasra megnő és nem enged lefeküdni, mivel hátunkon szoktunk aludni, de ez gátol minket a kényelmes fekvésben. Testfelépítésünket nem mesélem tovább, mert az számodra érthetetlen volna.
A bolygón, ahol élünk van egy hely, mi úgy nevezzük, hogy 'VITA'. Ez, mondjuk úgy, hogy egy raktár vagy egy nagy tágas tér. Minden nap idejárunk, 'belépünk', majd, mikor már kellemesen elfáradtunk 'kilépünk'. Itt mindenki egy, és mégis mindenkinek megmarad a saját személyisége, az önálló gondolatai. Itt nincsen tér, a megszokott értelemben és idő sem. Úgy képzeld el, hogy szabadon keringünk testünk nélkül, de közben új kapcsolatokat teremtünk, pillanatok alatt megértünk egész civilizációkat! Valami csodálatos az, mikor két 'ANIMUS'(ezek volnánk) találkozik! Itt nincsen semmi testi kontaktus! Gyönyörű, mikor a gondolatok egymást teljessé teszik! 
Még ezer apró részlet van, amiről majd esetleg később is írok, ha szeretnél többet megtudni! Most légy jó és figyelj oda mindenre. Egyszer egy szép napon elhozlak a Földről. Örökre.

Egy aktatáskás úr tért be, a középszerű kocsmába. A pultnál foglalt helyet, és egy pohár csapolt Drehert rendelt. Jó volt a habja, felturbózták kicsit, élvezettel fogyasztotta. Úgy látszott semmi sem tudja elrontani a kedvét, pedig a részvények aznap rengeteg százalékpontot estek, és majdnem ki kellett, hogy rugják a menő állásából.

Várt egy darabig, lecsúszott még egy pohárka, majd elindult a wc felé.

Félig katatón állapotban tért vissza. Azt kívánta bár kirugták volna ma, bár ne lett volna ok eljönni erre a helyre.

Ezután a keményebb italok következtek, természetesen korsók kíséretében.

Megérkezett a fekete kapucnis srác. Gyorsan odament az aktatáskás úrhoz, átadta amit kellett, szó nélkül távozott, még a kétszázst sem rakta el, amit kapott volna a szolálataiért.

T. Aktatáskás úr!

A kívánalmait megértettük, 500.000, azaz ötszáz ezer forint, ellenében három napon belül teljesítjük a feladatot. Természetesen a legmegfelelőbb időpontban dolgozunk, a legnagyobb biztonság, és diszkréció mellett. Az ön által számunkra szolgáltatott információ rengeteget segíti a mi munkánkat, mely az ön haszna is egyben.

Köszönettel: A Fekete kéz és csatlósai

Az aktatáskás úr lehajtotta a maradék sört, bár annyira nem szerette az alját, majd amikor a csapos mással volt elfoglalva, fizetés nélkül távozott. Feltűnést nem keltett.

Az interneten keresztül utalta a pénzt, 500.000, azaz ötszáz ezer forintot. Külföldi bankszámlára.

 

-Kérlek, Istenem, add, hogy a Földünk tisztább és élhetőbb legyen, hogy ne kelljen minden nap az utcánkban a sok szemeten átsétálni!
Másnap:-Kérlek, Uram, add, hogy a Földünk tisztább és élhetőbb legyen, hogy ne kelljen minden nap az utcánkban a sok szemeten átsétálni!
Harmadnap: -Ó, magasságos Isten, minden bűnöm megvallottam, annyit szenvedek, kérlek add, hogy ne kelljen minden nap a szemetes utcán végigsétálnom!

A szomszéd utcában:
-Kérlek, Laci, mondd, hogy segítesz megtisztítani az utcát a sok szeméttől, és segítesz kukákat kihelyezni!
Másnap: -Ó, köszönöm, Laci, hogy segítettél nekem! Köszönöm emberek, hogy a szemetesbe dobjátok a hulladékot.
Köszönöm, Istenem, hogy ilyen jó közösség adatott meg nekem, ahol az emberek segítenek egymásnak, még a te beavatkozásod nélkül is!

Ezennel megkérjük kedves olvasóinkat, hogy a nem bizonyítottan létező felsőbb hatalmak mellett vagy helyett embertársaikban, környezetükben bízzanak, és tegyenek érte, hogy az emberek is bízhassanak önökben, hogy mindennapjaik könyörgés, és templomépítés nélkül is kellemesebbé, élhetőbbé váljanak! Előre is köszönjük türelmüket.

 Szép napra virradt ma is. Sieve várának védői kissé álmosan és a vár falának támaszkodva nézték a napfelkeltét. A polgárok is elkezdték mindenapi teendőjüket, asszonyok mosták a ruhákat, előkészületeket végeztek az ebédhez vagy csak próbáltak ügyelni a rakoncátlankodó ifjúságra.
Teltek-múltak az órák, lassan és félelemben, ahogy az lenni szokott ezekben a vészterhes időkben. Tudniillik az országot dúlta a török és már olyan rémhírek is terjengtek, hogy a Nagy-Tavak vidékén járnak és akár 3254. őszére itt is lehetnek!

A levelek sárgultak, a feszültség érezhetően nőni kezdett Sieve várának lakói közt. Mindenki sietett bevégezni teendőit, a katonáktól is fokozott figyelmet kértek. Ezt jól is tette a várkapitány mivel október 1-én, egy hidegebb reggelen, jött a hír, hogy a török délután 6-ra itt lesz, sokszoros túlerővel. 
A gyerekek csak játszottak, az asszonyok arcára kiült a kétségbeesés, a katonák arcát pedig eltakarta a rostély...
Az ostrom megkezdődött. Hiábavaló volt minden fortély, minden erőfeszítés, ide még a pápa hite is kevés lett volna. A nők is beálltak küzdeni, ha már úgyis elvesznek akkor méltósággal vesszenek! (A gyerekek az iskolában vártak tanárukra, aki persze nem jött, de ők türelmesek voltak.) 
A védők egy tervet eszeltek ki, amivel örök méltóságot nyernek talán... Azt eszelték ki, hogy kirohannak a várból! Ez öngyilkosság! Őrület! De abban a szorult helyzetben ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mindenki fogta gyerekét, kutyáját, tyúkját, fakardját és felkészült a halálra. (A gyerekeknek ezt, mint házi feladatot adták föl aznapra.)
A nagy fakapuk csikorogva leereszkedtek, Sieve népe egy emberként ordította:
"SIEVE-ROHAM!!!"

Kis Bélát holtan találták X. kerületi lakásában. A szomszéd szerint álmában pedig még beszélt, sőt ordított, tehát akkor még biztosan élt. Az orvosok nem tudták megállapítani a halál okát, csupán csak gyenge szívére hivatkoztak...

A fotelben most erős teát ivott, úgy hallgatta a csepegést. Előfordult, hogy ivott egy kis gyümölcsteát, de mióta megnyílt egy hangulatos teabolt a közelben, gyakran kipróbált különlegesebb, néha erősebb teákat is.
Talán a tea miatt, talán nem, most nem volt kedve nagyszabású, unalmas csínyekhez, tettekhez. Pedig előző nap már kirajzolódtak a körvonalai egynek.

Egyszerűen felhívta egy barátját, aki a Google-nél dolgozott.
Onnantól egész nap az összes hirdetésük az alábbi szöveggel jelent meg:

A Barna-hegy tetején
ma 17 órától
márkás cipők, táskák,
elektronikai cikkek
70%-os árengedménnyel.
Kivétel nélkül.
Az akció 20 óráig tart.

Ő is elment a Barna-hegyre.
Legalább százan álltak először csalódottan a hegytetőn, mert nem volt ott semmi amit meg lehetett volna venni. Majd elcsendesedve állapították meg, hogy sehonnan sem ilyen szép a naplemente. Érezték hogy Jézus szereti őket.
Ő is végignézte ahogy a nap lebukott a látóhatáron, megvárta amíg fölötte az égbolt elszíntelenedett, majd mosolyogva hazament.
 

Lassan megtelt a bőrönd a százdollárosok kötegeivel.
Összepattintotta, hívott egy taxit, és elindult a lépcsőn lefelé.
A repülőtéren áthúzták a röntgenen a csomagot. Hatalmas zajt mutatott.
Bevitték a szolgálati helyiségbe a bőrönddel, kérdőre vonták, igazoltatták, majd elengedték.
Leszállt a gépe Firenzében. Biztonságban hagyta el a repteret.
Felült a pisai buszra, feneke alá tette a bőröndöt, és aludt egyet. Délután ért oda.
Hűvös, kellemes délután fogadta. A város kihalt volt, a szállodában sem találkozott senkivel a portáson kívül. A szobájában kicsit pakolászott, majd megint aludni próbált. Csöpögött a csap a mosdókagylónál. Percenként tizenegyet. Így nem lehet aludni. Ez a pörgő ritmus felzavarná legmélyebb álmából is. Nehezen szunyókált pár órát, majd sötétedés után elindult az éjszakába.
A ferde toronyra mászott fel. Kicsit átszervezte a tartódrótokat. Egy csigán keresztül egy hatalmas platót kötött a dőlés irányával ellentétes oldalra. A csigát egy homlokzatra szerelte fel. Kinyitotta a bőröndöt a platón. Elkezde szétszórni rajta a pénzt. Mire végzett, lassan hajnalodott, otthagyta az üres bőröndöt valahol, buszra szállt, és hazament.

A szokásos csepegésre tért haza, a postaládájában már ott volt az aznapi újság.
A címlapon ez állt: "A becsapott pisaiak kiegyenesítették a ferde tornyot!"
A város önkormányzata rendkívüli adót vetett ki a lakosokra, hogy a pénzből visszaferdíthessék az épületet, és felszólította őket, hogy nagyobb körültekintéssel cselekedjenek a gyanús helyzetekben. A rendőrség nyomozást indított, hogy megtalálja a felelőst az életveszélyes platón pénzt szedő embertömeg biztonságáért, és hogy kinek a hanyagsága miatt válhatott volna a helyzet tragikussá.

Jót nevetett ezen, rágyújtott, és tervezgetni kezdte következő leckéztetését.

A kis gonosz könyvbe írta le a sérelmeit. Nem, nem mondta meg senkinek, hogy bántja valami, úgy tett, mintha minden rendbe lett volna. A kis gonosz könyv telis-tele volt nagy szörnyű gondolatokkal. Az emberi brutalitás netovábbja volt az a könyv, hovatovább rajzokkal is volt illusztrálva.

Kaméleonként vegyült el a tömegben, nem tűnt ki soha, nem is csoda, alacsony volt és csúnya. Beszélni sem tudott, a kis gonosz könyvben is egész primitíven fogalmazta meg, azt, amire aznap készült.

Az osztály tanára beteg lett, a tanulókat hazaküldték, így ő is távozott. A sétállóutcában két gombóc fagyit rendelt, egy csokisat és egy epreset...