TTFW

Kerekeséknek szép, tágas udvaruk volt. Lányuk, Panni, imádta a nyulakat, volt is egy nagy fehér szőrmókja, aki természetesen szabadon ugrándozhatott a kertben. Panni szeretett vele játszani és úgy vélte Szibillnek, így nevezte nyulát, sincs ellenére az ő jelenléte.
Szombat reggel úgy esett, hogy Panni korán felkelt. Kiült a konyhaablakba, megnézte a tavaszi napfelkeltét miközben kalácsot majszolt. Világosság terült szét a nyirkos füvön, így megpillanthatta kedvencét. Ám valami más is volt Szibill mellett...egy vadnyúl. Panni sikítani szeretett volna, de ijedtségében egy hang sem jött ki torkán. Felszaladt az emeletre, hogy figyelmeztesse szüleit a szörnyűségekről. Együtt lesétáltak vissza a konyhába.
-Nem kell félni Panni, az a másik nyúl csak udvarol a kicsikédnek -nyugtatta meg az anyja.
-És biztos nem harapja le a fejét? -érdeklődött Panni.
-Aggodalomra semmi ok. Nézdd hogy dörgölik gyengéden össze kis nózijukat!
Panni megkönnyebült, de azért még szemmel tartotta Szibillt és barátját, aki egyébként minden nap eljött hozzá. 
A szomszéd fülébe is eljutott a vadnyúl és a házikedvenc története. Egyik délután becsöngetett Kerekesékhez.
-Jónapot kívánok, aziránt érdeklődöm, hogy jár-e még ide az a vadnyúl? Tudnillik én hobbiból nyúltenyésztéssel foglalkozom és az az ötletem támadt, hogy befognánk azt a vad jószágot, megszelídíteném és akkor már nyugodtan lehetne együtt az Önökével!
-Tiszteletem! Hiszen ez egy remek ötlet! Panninak úgyis most lesz a szülinapja, ez egy kitűnő ajándék lenne! Azon nyomban keressük meg azt a nyulat!
Így esett, hogy befogták a vadnyulat.
Panni már boldog volt, hogy Szibillnek van valakije, sőt még nyulát is vidámabbnak találta az elmúlt hetekben. 
Két hete nem látta Szibill szerelmét, hiába ült a konyhaablakban és nézte, ahogy nyula várja kedvesét. Nem jött.
Eljött a szülinapja, ám ezt is szomorúság szőtte át, mivel még mindig nem került elő a dicső nyúllovag...Mikor szülei átnyújtották neki a háziasított vadat Panni elsírta magát a boldogságtól. Szaladt ki az udvarra, hogy megossza örömét Szibillel. Letette elé a fűbe és lelkesedéssel várta a fejleményket. Nem történt semmi. Odébbugráltak egymástól és ízlelgették a frissen nyírt füvet. Panni nem értette.
-Anya! Mit tettetek?! Apa! Miért?!
-Nyugodj meg kicsim, nincs semmi baj!
-Már hogyne lenne! Hogy voltatok képesek széttiporni mindezt? Hát nem fáj nektek? Nem éreztek semmit? Miattam meg ne aggódjatok és ne is nyugtatgassatok, és ha nektek csak én vagyok a fontos akkor nem érdemeltek meg! Akkor nem érdemeltek meg semmit!

u.i.:Panni 5 éves, süketnémán született kislány. szerintem így érezhetett.