TTFW

Fájt a torka. Kikelt az ágyból, ránézett az órára. 13:16. Hogy képes ilyen sokáig aludni, maga sem tudta. Nyár volt, igazán nyár, ezért sem értette, hogy miért fáj a torka, hogy hol fázhatott meg. Arról nem is beszélve, hogy egy hete el sem hagyta lakását, egy hete bújkált a napfény és az emberek elől. Jobb így mindenkinek, gondolta, hiába próbál ő akárkit is szeretni, a végén úgyis egyedül marad. Ahogy most is.
Múlt szombaton történt...áááh...megint belenyilalt a fájdalom a torkába. Feltett magának egy teát, hátha. Feltett magának egy kérdést, nátha? Nem lehet. Őt még a bacik sem szeretik, több éve nem volt beteg. Nem igaz, igenis szerették, (nem a bacik)((és nem is bocik)), hanem ő. Múlt hétig? Azelőtt meg majdnem egy évig. Azért az sok idő, mennyi szép emlék, a többit széttépték. És most ezeken a kis fecniken gubabszt egy hete? Mégse neki való ez, legalább leviszi a szemetet(köztük az előbb említett cetliket). Megint ez a fránya fájdalom, a torkához kap. Érthetetlen.
A lépcső aljában, a szeméttárolónál, találkozik az egyik szomszédjával, utalája is érte. Akkor meg főleg mikor még meg is szólítja.
-Jónapot! Elnézést, hogy szólok, de arra szeretném megkérni, hogy a többi lakók nyugalmának érdekében szíveskedjék az egész éjszakán át tartó ordibálást abbahagyni, köszönöm!