Joe megunta a gondolkodást. Az elmélkedést. A gyűlésre csak egy alacsony lány ment el rajta kívül, és 15 perc szótlan várakozás után eltűnt.
Joe elindult a híd fele. Tudta, hogy a telep határát jelentő folyó túloldalán már nincs annyi romantika, félhomály. Nappal világos van, éjjel sötét.
Joe a lépteit nézte a túlpart felé haladva. A folyót nem volt érdemes régen sem, a szennyvíz bűzlött benne, mosóporszag áradt belőle. Amikor még volt. A valódi forrása rég kiszáradt, de mióta a szennyvizet átvezették egy csatornába, azóta csak a szemetes meder maradt meg.
Joe feje üres volt, ahogy lefele nézett, bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb,...
Joe a járdán ébredt, a híd oldalán. Elájult a meleg, a mosópor szag miatt, és valószínűleg azért, mert egy napja nem találkozott askával.
Senki sem vette észre hogy ott fekszik ájultan, A lakók nem jártak át a lakótelep és a város közt, nem volt rá okuk, csak undort éreztek ha a híd közelébe mentek. Az árukat egy nagyobb, távolabbi hídon szállították. Ha valaki mégis arra járt, simán nézhette hontalannak, egy ájult drogosnak, akit jobb nagy ívben elkerülni.
Joe lecserélte lyukas zokniját egy másikra, és megpróbált továbbindulni.
Már nem szédült, jól érezte magát, nem érezte nehéznek átmenni a túloldalra.
Az első pár utca után kissé más világ várta a látogatót.
