Elindult gesztenyét szedni. Nem, gesztenyét szedni soha nem indulna el.
Csak úgy elindult sétálni. Az első pár utcában próbált csukott szemmel menni, elvenné a kedvét az egésztől a megunt környék.
Mikor már eljutott valahová, tágra nyílt szemekkel járta az ismeretlent, ahol persze járt már párszor.
Beszívta a friss nedves levegőt, leült egy vizes padra, felállt, átült egy másikra, addig járkált, míg át nem ázott a nadrágja.
Visszament a házak közé, az emberek megnyugtató zsivajába, a forralt bor illata után ment, de nem találta honnan jön, csak utcazenészeket talált. Karácsonyi dalokat játszottak, az egyik muzsikus lassan táncolt is hozzá. A kedves hallgató levette szalmakalapját, hóna alá csapta, betért egy légkondicionált helyiségbe, leült és várt.
A hangos kiáltások közül az egyik egyszer csak őt szólította.
- Lórántffy urat várják a neurológián, a kettes szobában!