Joe egy olcsó kifőzdébe ült be. Az alacsony ár ellenére remek volt a rántotthús, ízlett a sültkrumpli, a palacsinta pedig egyenesen mesés volt! A pult mögött Vince, a büfés állt, legalábbis ő azt szerette, ha így hívják. Sokan megfordultak itt egy nap, ezért amikor az idő megengedte, kint is voltak asztalok, hogy mindenki kényelmesen le tudjon ülni.
Miközben egy hatalmas falat rántotthúst emelt a szájához, belépett két srác. Hangosan köszöntek Vincének, aki boldogan válaszolt, és már sorolta is a menün szereplő finomságokat. Két hétköznapi figura állt ott, de Joe-nak mégis megragadták a figyelmét. Nem az öltözékük, hajviseletük, vagy a viselkedésük volt, ami megkülönböztette őket, hanem az, amiről beszéltek: a Tudni Akarók Klubja.
Joe visszavitte a tálcát, és megköszönte az ebédet Vincének, aki elmondta, hogy holnap is nyitva vannak, és várják a vendégeket. Az utcára kilépve látta a siető embereket. A hallottak nagyon felcsigázták, ha lehetne, most ugrana kicsit az időben, hogy 2 óra legyen már.
