-Van egy fölösleges percem! Kinek kell? Olcsóóóó, olcsóóó! -rikácsolta egy férfi a Váci utca sarkán. Persze mindenki csak elhaladt mellette, senkit sem érdekelt. Biztos részeg vagy valamilyen drog hatása alatt van gondolták. AZért akadt egy-két ember akin látszott, hogy fontolóra veszi a dolgok, de aztán végül ők is úgy döntöttek, hogy fontosabb küldetésük van most.
-Fölösleges perc! Olcsóóóó! Kinek kell? Kinek adjam?
Hiába. Akármennyire is próbált megnyerő lenni, senki sem akarta megvenni portékáját, sőt még csak meg sem kérdezték mennyi az ára, pedig alkudni is lehett volna. 
-Olcsó áru, jó minőség! Fölösleges perc eladóóó! Nálam a legolcsóbb! Tessék, tessék!
 

Már több órája  kiabált, és az eső is kezdett szemerkélni. Kezdtek fogyni az emberek, ahogy egyre fogyott a fény is a magas építésű házak között. Esteledett. Az eső egyre erőteljesebben verte  kalapja fedelét, hangja már kezdett elhalni a sok ordítástól. 
-Van egy fölösleges percem! Olcsón adom! Ingyen!!! Tessék a fölösleges perc!
Már a jólmenő üzletek kirakatai is rég lecsukták szemüket.  Kihalt az utca, már csak   néha-néha tévedt arra egy-egy járókelő, de ők is inkább sietve távoztak a furcsa idegen láttán. De ő még kitart, gondolta.
-Ingyen a fölösleges perc! Vegyék, vigyék!
Egy fekete  hosszúkabátos ember állt meg mellette. Halkan beszélt, férfihangon.
-Mennyi?
-Ingyen van. 
-Ha jól értem, akkor van magának egy fölösleges perce. Miért akarja eladni?
-Jó kérdés.
-Hát idefigyeljen!  Mondok magának valami. Tartsa meg azt a fölösleges egy percét, nem kell az senkinek. Jól jön az még máskor. Itt áll egész nap az esőben, hidegben,  mindenki bolondnak nézi. Jó ez magának?  Inkább menjen üljön be egy kávéházba, igyon meg egy jó forró kakaót és beszélgessen az emberekkel! 
Hallgatott az idegen szavára, ledobta kalapját és elindult Budapest legjobb kávézója felé...